Régészeti kutatások alapján ez egy nagy erőd volt, amely 3 ha területet foglalt magába. Az alaprajza négyszög alakú, gömbölyített sarkakkal, belterülete 172 x 172 m2. Kőfalai 4–5 m magasságba emelkedtek. A belső oldalról földsánc állt a fal mellett, amely járdának volt kialakítva, ahonnan a járőrök figyelhették a táboron kívül történteket. A tábor minden oldalfala közepén bejárati kapuk voltak, két-két őrtoronnyal. A déli főkapu (porta decumana) a Duna partján biztosította a létfontosságú kapcsolatot az anyatáborral, Brigetióval. A kapu két bejáratú volt, közepén egy tartóoszloppal. A kapu tornyainak alaprajza téglalap alakú volt, a tornyok részben kinyúltak az erőd falából. A kapuknál az utak felülete kőlapokkal volt megerősítve. Az északi kapu, amely az  ellenség irányában nyílt, csak egy bejáratú volt (porta praetoria). A sarok- és a sarokközti tornyok a tábor belterületén voltak az erőd falához építve. A tábor védőrendszerét az árkok is erősítették. Ennek az erődnek a felépítése a rómaiak számára nagy feladat volt. Az építkezéshez szükséges anyagot, követ, meszet, építkezési faanyagot, téglát – mindent hajókkal kellett a római katonáknak átszállítani. A tábor felépítését az I. segédlégió (adiutrix) biztosította, amelynek alakulatai Brigetióban szálltak meg. A téglákat még messzebbről voltak kénytelenek szállítani.

A tábor belső felépítése a leginkább ismert a korábbi ásatásokból, amelyeket Tóth-Kurucz János végzett. A tábor tengelyét a kialakult római tervezet szerint két, egymást keresztező út képezte (via decumana és via principalis), amelyek mindig a két szemben lévő kaput kötötték össze. A parancsnoki épület nem a tábor közepén volt, hanem a nyugati kapu melletti térségben. A fürdőt, amely nem hiányozhatott egyetlen táborból sem, a délkeleti részben építették fel. Az északi erődfal melletti hosszúkás épületek feltehetően raktárok voltak (horrea), melyekben leginkább gabonát tároltak. A többi épület kaszárnya és istálló volt. Egyes alaprajzok – amelyeket Tóth-Kurucz János jelölt be – nem veszik figyelembe a utcai elrendezést, valószínűleg későbbi átépítésről lehet szó.

A tábor délnyugati részében az újabb kutatásokkal sikerült feltárni egy kaszárnya épületének maradványait. A funkcióját bemutatja a derékszögű alaprajz, amely kőfallal ketté és további helyiségekre van osztva. Ott laktak a katonák. Egyelőre 30 m hosszúságban van feltárva. Csak az egyik helyiség kőalapozása maradt meg eredeti állapotában. Ez törött kőből volt szárazon felrakva az alapárokban. Csak két helyiségben maradt fenn agyagból döngölt padló. A kaszárnya falai valószínűleg fából vagy vályogból épültek. Az épület tűzvészben pusztulhatott el kb. a 3. sz közepén, s ez  talán összefügg az észak-pannon határvonalon felújuló háborús eseményekkel. A tábor felújításakor a romos épületet lebontották, és anyagát máshol használták fel.

A tábornak ebben a részében sikerült feltárni két nagy kenyérsütő kemence maradványait és több kutat, amelyek hasonlóképpen voltak felépítve, mint a többi táborban. Amikor a kör alakú gödör alján  elérték a talajvíz szintjét, egy hordót tettek le fa borításnak. A kút felső részét kőkoszorúval erősítették meg. A hordók boróka fenyőfából készültek.

A tábor katonáinak élelmiszerellátása és egyéb kész termékekhez jutása teljes mértékben függött a brigetiói szállításoktól. Ezt bizonyítják a mindennapi használati tárgyak, pl. az élelmiszer  tárolásához és fogyasztásához használt edények, a világításhoz szükséges felszerelések; de erről tanúskodnak az állati eredetű csontmaradványok és a megszenesedett növényi maradványok is. Leggyakrabban olyan edények fordulnak elő, amelyek a brigetiói fazekasműhelyekben készültek, de megtalálhatók itt azok a tárgyak is, amelyek messzebbről származnak. A hadsereg szükségletei meghatározták az egyes tárgyak nagyobb mennyiségű gyártását. Az edények legnagyobb részét a brigetiói műhelyek gyártották (fazekakat, kancsókat, poharakat, tálakat, edényeket stb.). Habár ezekben a műhelyekben luxus árut is gyártottak, nem mindig elégítették ki a hadsereg igényeit. Ezért behozatalra kényszerült a kereskedelem, és így került a katonák asztalára az ún. ókori porcelán, a terra sigillata is, amelyet Galliából, Germániából és Raetiából hoztak a katonáknak a leányvári táborba. Brigetio és az ellenerőd ezen kerámiával történő ellátása a Severus-dinasztia idejében, a 2. század végétől a 3. század elejéig figyelhető meg leginkább, amikor ide áramlott  az áru az ismert műhelyközpontokból (a mai Németország: Rheinzabern, Westerndorf). Ebben az időben Brigetio fontos szerepet játszott a kvádokkal folytatott kereskedelmi kapcsolatokban.

A katonák étkezési szokásaikban nagy szerepet játszottak a gabonafélékből készített kásás ételek, a kenyér és húsételek /disznó-, marha-, kecske-, birkahús), és nem utolsósorban a baromfi- és halételek. Ezeket a katonák maguk készítették, azokban a kis kemencékben, amelyek az egyes kaszárnyahelyiségekben találhatók. Kivételt  a kenyérsütés képezett, mert erre a célra külön kenyérsütő kemecét használtak.

A kenyérsütő kemence legtöbbször egyszerű építmény volt: az alja téglákkal volt kirakva, agyagból készült kupolája pedig nyílással volt ellátva. A kenyérsütő kemencék az építményeknek részei voltak. Az izsai táborban sikerült feltárni két önálló kemencét a köztornyok közelében. Ezen a helyen nem veszélyeztették a tábor tűzbiztonságát. Ami a konstrukciójukat és nagyságukat illeti, egyértelmű, hogy csak ideiglenes és pótlásos funkciójuk lehetett.

A tábor sorsáról a 3. sz. második feléből egyelőre nincsenek pontos információink. Élénkebb életre azok az építkezések utalnak, amelyek a 4. században történtek. A Constantinusok idejében az észak-pannon határvonalon felújították a régi erődrendszert, és új erődök is épültek. Valószínűleg akkor került sor a leányvári táborban a védművek átépítésére. Ekkor épültek ki a bástya alakú tornyok az északi kapunál és a három saroktoronynál is. Ezek a tábor külső védfalához épültek hozzá, így lehetővé tették a jobb védekezést. A pannóniai határvonal utolsó nagy átépítései I. Valentinianus császár uralkodása idején történtek meg, amikor a rómaiak igyekeztek felújítani a hatalmi pozíciójukat a közép-dunai határon. Az erődrendszer felépítésének keretében nagy átépítésekre került a sor. A katonai táborok a kvádok területén épültek. Az építkezési munkálatokat Brigetio hídfői területein a bélyeges téglák is bizonyítják. Ekkor a leányvári táborban befalazták az északi kaput. A déli kapu előtt széles árkot ástak, a tábor körül pedig öt széles árokkal és földsáncokkal biztosították a védelmet. A rómaiak hatalmi nyomása és a kvád király meggyilkolása új katonai konfliktust idézett elő a pannon határon. 374-ben a kvádok a szövetséges markomannokkal és szarmatákkal áttörték a határt, és pusztították a római területeket. 375 tavaszán I. Valentinianus császár sikeres hadjáratot vezetett a kvádok ellen. Ebben valószínűleg az izsai tábor is nagy szerepet játszhatott. Ebből az időből származhat az az ideiglenes római földtábor, amelynek az árkát sikerült megtalálni a tábor északnyugati előterében. Az őszi tárgyalások a császár és a kvádok között megszakadtak, a császár hirtelen meghalt. Halála után, ill. a nagy katonai vereséget követően (378 – Hadrianopole) a Duna mentén politikai és gazdasági térén egyaránt nagy hatalmi változások történtek. A meggyengült katonai védelem a határvonalon nem volt képes ellenállni a nagy támadásoknak, és a Római Birodalom területére több hullámban feltartóztathatatlanul nyomultak be a barbár népek csoportjai. Valószínűleg ebben az időben pusztult el a leányvári tábor is. Területét egy ideig a germán kvádok és az új lakosok, a gótok, ill. az alánok lakták. Az elvonulásuk után, tehát az 5. sz. elején ez a hely elnéptelenedett.

Sok kérdés megválaszolatlanul maradt a kutatások ellenére is. Ismeretlen számunkra a katonai alakulat elnevezése, amely ebben a táborban tartózkodott. Úgyszintén bizonytalan, hogy erre a helyre vonatkozik-e az ókori „Kelemantia” elnevezés, amelyett Klaudius Ptolemaios ókori geográfus említ. Ennek ellenére az elért kutatási eredmények jelentősen gazdagítják ismereteinket az építéstörténet és a történelmi fejlődés területén. Sokat megtudtunk azokról a jelentős történelmi eseményekről is, amelyek ezen a területen játszódtak le a 2. sz. végétől egészen az 5. sz. elejéig.